Furcsa és érdekes temetkezési szokások a nagyvilágból

Fekete ruha, koporsó vagy urna, gyászmenet, kopogó föld hangja, koszorúk, sírcsokrok. Komor arcok, könnyek.  A mi kultúránkban ezek a megszokott képsorok, amikor a temetésre gondolunk. Nálunk a halottakat elföldelik, vagy hamvasztják, egy szertartás keretein belül, azután pedig a földbe kerülnek. Azonban a világ más pontjain nem így történik, megdöbbentő, furcsa példákat szedtem nektek össze.

65441_523470_1000x700.jpg

Hallstatt
A temetés maga a nyugaton megszokott módon, a koporsó földbehelyezésével történik, ám mivel kicsi a temető és nem tud hova terjeszkedni a meredek hegyoldalban, ezért tízévente kiássák a koporsókat, elégetik a maradványokat, kivéve a koponyát. Azt megtartják, kifőzik, megfestik és ráírják az elhunyt nevét, majd ezeket a templom melletti sziklába vájt Csontházban helyezik el, a kereszt köré.

23032865_2030658897190965_5063805139578707124_n.jpg

Indonézia egyes szigetein úgy tartja a szokás, hogy az eltávozott addig otthon marad, amíg a temetést meg nem szervezték. Ez gyakran hosszú napokig is eltarthat, addig azonban az elhunyt családja körében marad, asztalhoz ültetik, ételt tesznek elé, és úgy tekintenek rá, mint egy élő betegre. A temetés nagyon látványos és költséges, sok éven keresztül tudják csak visszafizetni. A szertartáson a résztvevők táncolnak, énekelnek és bivalyokat áldoznak fel, hogy azok elvigyék a halott ember lelkét a mennybe.

23032690_2030664000523788_6640285821556076686_n.jpg

Egy aprócska, kis lélekszámú indonéziai faluban még ennél is elképesztőbb módját választják a gyásznak és a temetkezésnek. A halottakat ugyanis szó szerint kiássák minden harmadik évben, majd beöltöztetik őket.

Hátborzongató, ahogy ezeket a testeket Tana Toraja lakói rendre előszedik a földből, csak azért, hogy aztán hétköznapi viseletekbe öltöztessék őket, és időnként beszélgessenek velük.
Az egész szertartásnak és népszokásnak az a célja, hogy a család háromévente újra együtt legyen.

Ez még nem minden. A bűzlő, és erősen oszló tetemeket sokszor megborotválják, a hajukat körbenyírják, mintha még élő személyek lennének. Olyan gondoskodó törődéssel bánnak velük, mint az élő társaikkal.
Így emlékeznek meg róluk a Ma’nene rituálé folyamán, ami a tetemek megtisztításának ünnepeként él a piciny faluban.

Ilyenkor még az sem ritka, hogy a faluiban körbehordozzák ezeket az elhunyt testeket, hogy mások is lássák őket.
Általában a háromévente rájuk adott új ruhákban temetik őket vissza, és így a rövid találkozások alkalmával biztosítják azt, hogy az erős kötelék megmaradjon.

A halál sem választhatja el őket egymástól, és ugyan csak egy egyre rothadó testben térnek vissza még élő szeretteik közé, ez a falu lakóinak nagyon sokat jelent.

Papua Új-Guinea Menyama régiójában az elmúlt pár száz évben az Anga törzs érdekes formáját alkalmazza a mumifikálásnak, amely a hús lefüstölést jelenti a testről. A füstölés előtt a belső szerveket összegyűjtik, és bedörzsölik a rokonok bőrébe. Az Anga emberek úgy gondolják, így adják át a holt erejét az élőknek (a maradékot pedig felhasználják sütőolajnak). A füstölés után kiteszik a holtakat a sziklák szélére, hogy ránézhessenek a falura és védelmezhessék a magasból.

22885964_2030666090523579_7622749100688039481_n.jpg

A Sokushinbutsu, azaz az önmumifikálás gyakorlata japán buddhistáktól ered, akik a 11. és 19. század között gyakorolták ezt a különleges rítust. Ekkor a szerzetes eltávolította az összes zsírt a szervezetéből. Ez körülbelül 3000 nappal a halál előtt kezdődött egy szigorú diétával, amely fenyőtűre, mazsolára és magvakra korlátozódott. Amikor ezzel készen lettek, akkor a múmia belépett a kőszobába, meditált és lassan teljesen nullára csökkentette a folyadékbevitelét, amitől a szervek is összementek. A szerzetesek meditáció közben haltak meg, miközben a testük magától mumifikálódott.

23131994_2030667287190126_369244702510454014_n.jpg

A totemoszlopok az indiánoknál voltak megfigyelhetőek, de többet is jelentettek, mint szép dekorációt. A haidáknál például a holtakat annyira picire törték össze, hogy belefértek egy kis dobozba, amelyeket aztán a totemekre helyeztek és kitették a családtagok otthona elé, hogy elűzzék vele az ártó szellemeket.

22894289_2030668277190027_693420593518839875_n.jpg
A vikingeknél a nemes szolgája követte urát a túlvilágra. A kiválasztott szolgálnak le kellett feküdnie az összes férfivel a faluban, amíg végül meg nem fojtották, le nem szúrták és nem tették a mester holtteste mellé egy hajóra.22885937_2030670330523155_1228284087968720006_n.jpg
Az ausztrál bennszülöttek kint hagyják a holtaikat, hogy elrohadjanak a leveleket és a föld felett. Az elbomlás közben keletkezett folyadékkal sokszor gyerekek bőrét dörzsölték be, amivel az elhunyt pozitív tulajdonságait kívánták átadni.22893983_2030669550523233_6158081721816516445_n.jpg
Kocsis temetés
Ezt a nagyon modern temetkezési szokást a mai Los Angelesben lehet megfigyelni. Úgy fest, hogy az embereknek jobb dolguk is van, mint egy templomban ülni, épp ezért van olyan temetés, ahol leróhatod a kegyeletedet a kocsid üléséről. Ezek a temetések sokszor golyóálló üveg mögött történnek, és nagyon népszerűek lettek bandatagok között a nyolcvanas években.
22894511_2030669817189873_4420947609561829335_n.jpg
A mazdaistáknak igen különös rítusok volt a holtak körül. A holtak letisztítására bikavizeletet használtak, hogy elküldjék a rossz lelkeket. Miután a szerettek lerótták a kegyeletüket, a testet kitették a keselyűknek.
- Surányi Ádám -

A bejegyzés trackback címe:

https://suranyiadam.blog.hu/api/trackback/id/tr4313130086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldal

Surányi Ádám újságíró Hivatalos honlapja

Történetek utazásról, találkozásokról, emberekről, hírek, információk. Rólunk.

süti beállítások módosítása