Elrepülni egy olyan világba, ahol a szabadság korlátozását megengedő stílus diktatórikus jellemmel bír. Manapság is létezhet e-féle kivételezés a közoktatásban? Vajon mennyire valóságalapú ez a rövidfilm? A kritikusok imádják. Nekem is elég volt egyszer megnézni, ahhoz, hogy önálló véleményt alkossak a filmről. Van aki a liberális szép új világot látja benne, én nem. Teljesen más dimenzióba helyezem a film történetének felépülését. A kezdeti várakozásaimat bőven felülmúlta. Gratulálok, Deák Kristóf!
1991-et írunk. A rendszerváltás még nem fordított át minden kapcsolót az emberekben, de a versenyszellem már felröppent. Valószínű, hogy ez a kettős mentalitás vezérli Erika nénit (Szamosi Zsófiát) is abban, hogy ugyan hagyja, hogy az iskolai énekkarban mindenki ott lehessen, de azt csak néhány diáknak engedi meg, hogy valóban énekelhessen is, a többi gyermeket, csak illusztrációként, afféle statisztaként szerepelhet. Kell a reprezentáció, kell a közös jelenlét, és mindenki egyenrangúan kiállhat a publikum elé, de vannak, akik egyenrangúbbak: ők énekelhetnek is...
Zsófi és Liza
Az iskolába érkezik egy új lány, Zsófi (Gáspárfalvi Dorka), aki szint szelektalizálódik: a tanárnő szinte azonnal megöli a vágyait, amikor arra kéri, hogy a fellépéseken csak tátogjon, de ez maradjon kettejük titka. Ígérete, hogy majd később segít neki a fejlesztésében. A lány új barátnőjének, a kórus egyik legfantasztikusabb hangjának számító Lizának (Hais Dorka) sem mondhatja el, aki viszont érzi a lányon, hogy valami nagyon bántja, és mikor végre kiszedi belőle, közösen olyan tervet eszelnek ki, amivel alaposan megleckéztethetik a tanárnőt.
Ha szimpla, "az egyén érvényesülése" meg "mindenkit ugyanazok a jogok illetnek meg" történetként nézed a Mindenkit, akkor egy bájos, némileg naiv mesét kapsz kissé színpadias játékkal, szép (a film kedvéért írt) dalokkal, kellemes alakításokkal, harsány, de jól megélhető érzésekkel kísérve, azonban ha kicsit jobban megvizsgálod a tanárnő, illetve az általa képviselt nevelési rendszert, akkor egy igen elgondolkodtató darabot tisztelhetsz Deák Kristóf alig 25 perces rövidfilmjében.
Erika néni sikerorientált, ez nem vitás, de ha csak ez érdekelné, akkor biztosra mehetne azáltal, hogy a nem megfelelő hanggal rendelkező diákokat kiszűri, vagy egyenesen eltanácsolja a kórusból, de a tanárnő inkább engedményekkel próbálja rávezetni a gyerekeket arra, hogy hol a helyük, és hogy eme engedményekért cserébe (azaz hogy ott lehetnek ők is a szeretett kórusban) mit kell megtenniük a többiekért (történetesen azt, hogy kussban tátognak). Módszere természetesen hibás, hisz ezzel csak kihangsúlyozza és konstansan szembesíti a diákokat saját defektusaikkal, ugyanakkor azt se tudhatjuk biztosra, hogy nem azért nem tanácsolja el őket kapásból, hogy egy ilyen szép nagy létszámú kórussal büszkélkedhessen a vezetés meg a küszöbön álló verseny miatt a publikum előtt, vagy egy olyan szándék is van a marasztalás mögött - amit artikulál is -, hogy a lemaradó diákokkal külön is akar foglalkozni.
Nem mondhat nemet?
Erre a kérdésre a kisfilm már csak játékideje okán sem ad választ, pontosabban a lezárással azért sejteti, hogy a magából kivetkező tanárnőnek valójában nincsenek építő jellegű szándékai, és kizárólag a produktum érdekli. Valószínűleg ez a fekete-fehér értelmezés juttatta Oscar-közelbe a Mindenkit, melyért nagy örömünkre nyert is a 89. Oscar-díj átadón. Ezzel a "mindenki a gonosz ellen" hozzáállással nincs is gond, mindamellett a film ügyesen csomagolja allegóriába a 90-es évek elejének magyar oktatási rendszerére jellemző zavaros paradigmaváltást, melyben nem csupán a tananyag cserélődött le egyik napról a másikra, de a nevelési módszerek és stigmák is lecserélődtek, és ez sok tanárban zavart okozott. Én például soha nem felejtem el, hogy a megkeseredett angol tanárunk, aki hirtelen "persona non grata"-vá vált az iskolában az egyik utolsó órán rajtunk zúdította frusztrációját azzal, hogy kijelentette, hogy az osztály 90%-a soha nem viszi semmire, a maradék 10% meg talán rájön arra, hogy az, amit az órákon tanul, a való életben semmit se ér.
Köszönjük ezt a remek útravalót a világ összes Erika nénijének!
- Surányi Ádám -
A bejegyzés kritikát tartalmaz, melyet Zalaba Ferenc 2017. január 28-án írt.
http://hu.ign.com/mindenki/20096/review/kritika-mindenki
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.