Megérkezett az ősz. Nem hívta senki, de most is, mint minden évben, jött kéretlenül. Magával hozta a deres hajnalokat, a langymeleg nappalokat, murcit kóstolgatós, hűvös estéket. Kint a faágakról őszi szél szaggatja le a sárguló levelet.
Olykor annyira szerencsésnek érzem magam, hogy a szőke Tisza partján lakom, máskor pedig hegyvidékre vágynék. Mindegyik magában rejti a szépségét. De valahogy mégis különlegesebb a víz partjától néhány lépésnyire lakni. Nem keresgetek parkot, nem hallom a város nyüzsgő zaját, csak a csend, a csend és én. Egybe olvadunk. Odakinn érzem a füstös házak illatát, valahogy melegség járja be a szívem, amikor vasárnap hazafelé félúton megérzem a minden házból kirohanó húslevesek illatát. Ez más. Ez egy másik világ. Itthon érzem magam.
Van a Tiszán csónakunk, kétkezi meghajtásos és motoros is. Sok barátom eltűnődik azon, hogy évente miért csak egyszer-egyszer vagyok a vízen. Minden évszak kezdetén és végén.
Egyszerűen, ha tehetném minden nap ott ülnék. – mondják ők ezt nekem.
A napokban néhány órás körtúrára vittem őket. Miközben megérintett az ősz szele. Gyönyörűen sikló csónakunk szelte a habokat a fodros Tiszánk meseszép, csillogó, most különlegesen tiszta vízén, miközben elbeszélgettünk eme szép folyó nem mindennapi eseményeiről. A ciánszennyezésről, a folyamatosan szűnő szemétáradatról, a gyönyörű gémekről. Mely közben megpillantunk egy hód várat a sárguló falevelek rejtekében a partoldalban.
Közben tekintetünket az égre szegezve gyönyörködhettünk az idei ősz első legszebb teremtményeiben. Fent a magasban hangosan gágogó vadludak érkezését figyelhettük meg. Megérkeztek az ősz hírnökei. Csodálatos teremtmények ők, ahogy felveszik speciális, őket segítő V alakjukat, a „szőke” Tiszára nézve pedig látjuk árnyékukat.
Ősz. Egy olyan évszak, amikor a világ kicsit megnyugszik, ilyenkor számba vesszük azt, amit eddig elértünk.
A színes falevelek játszadoznak szemünk előtt, mintha egy valódi csodát látnánk. Egy mozgó festményt, mely kék égén vadludak suhannak át. Gyönyörű.
Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
- Surányi Ádám -
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.